Rólam

Szociológusként végeztem a Pécsi Tudományegyetemen. 2002 óta hazai és nemzetközi civil szektorban dolgozom esélyegyenlőségi,  közösségfejlesztő  és érdekérvényesítést fejlesztő, munkaerő-piaci folyamatokban. Fő területeim a  képzés, szervezetfejlesztés, coaching és gyászkísérés mind a vállalati, intézményi és civil szektorban.
A gyászolókat segítő Napfogyatkozás Egyesület elnökségében 2015 óta aktívan részt veszek, 2019 óta az egyesület elnöke vagyok. A sérült gyermeket nevelő nők esélyegyenlőségéért dolgozó Találj Magadra Egyesületet 2018-ban hoztam létre. 
Az ELTE Társadalomtudományi Kar Interdiszciplináris Tanulmányok Doktori Program doktorandusz hallgatójaként a gyász elvitatásának hatalmi technikáit és társadalmi marginalizáló hatását kutatom, a gyász és veszteség kritikai szociológiai irányzatának hazai meghonosításán dolgozom.
Művészeti, filmes és színházi produkciókban wellbeing területen és érzékeny témákban szakértőként támogatom az alkotófolyamatokat.

Alapelveim
  • Bizalom: támogató légkör és partnerség az együttműködés során
  • Biztonság: egyéni, csoportos és szervezeti szinten is a fejlődés feltétele a folyamatokban
  • Következetesség és rugalmasság: az együttműködés célja felé vezető út során következetes folyamatvezetés. Rugalmasság az aktualitások és friss helyzetek beillesztésében. A hosszútávú célok és az aktualitások dinamikájában haladunk.
  • Bátorság és fokozatosság: lendület az új irányokba való elinduláshoz, és biztonságos lépések meghatározása, amelyek a fokozatosságot teszik lehetővé.
  • Kölcsönösség: együttműködés, kölcsönös reflektálás
  • Kreativitás: újszerű szempontok és módszertanok
  • Hitelesség: önfejlesztés és önreflexió megvalósítása
  • Kritikai megközelítés
Szakmai megközelítésem
  • Valódi igényekre reflektáló folyamatok
  • Folyamatszemlélet
  • Rendszerszemlélet
  • Módszertani sokszínűség
  • Forrásbővítő szemlélet – erőforrásokra, szinergiákra építő megközelítés
  • Nyílt kommunikáció és minősítésmentes visszajelzési rendszer
  • Képessé tevés és tudatosságnövelés: a tanácsadás, a mentorálás és a coaching módszerek helyzetfüggő aránya
  • Egyéni / csoport / szervezetdinamika helyzetfüggő meghatározása

Széleskörű civil és vállalati tréning, szervezetfejlesztési és CSR projektekben szerzett tapasztalatom segíti a az adott helyzetben leghatékonyabb módszerek kiválasztását. Egyéni és csoportos közös munkánk magyar és angol nyelven is megvalósulhat.

Végzettségeim

Szociológus – MA – Pécsi Tudományegyetem
Tréner -Nemzetközi akkreditált képzés –  Foundation Partners for Local Development
Mediátor – Akkreditált képzés – Partners Hungary Foundation
Munkaerő-piaci esélyegyenlőségi tanácsadó – Szakmai akkreditált képzés – Fővárosi Közhasznú Foglalkoztatási Szolgálat
Közösségfejlesztő – Szakmai akkreditált képzés – Közösségfejlesztők Egyesülete
Közösségszervező – Leading Change – Professional Leadership – Professional Fellows Program, Washinton DC., USA
Coach – Akkreditált képzés  Lemma Coaching (PL-8747)
Coaching szaknévsor: http://szaknevsor.coachszovetseg.hu/register.php# 

Mental Health First Aid – Association of Mental Health Coordinators
Brief Coaching – SolutionSurfers
Hatáskörön túli vezetés – Common Purpose Magyarorszá
Gyászfeldolgozó csoportvezetés módszertana – Napfogyatkozás Egyesület
Társadalmi vállalkozás fejlesztés – Kreater Társadalmi Innovációs Ügynökség Inkubátorprogram
Az Egyenlő Bánásmód érvényesítése  – Egyenlő Bánásmód Hatóság
Diszkrimináció megelőzése  – Magyar Helsinki Bizottság
GRI jelentésírás – KÖVET-INEM Hungária Kft
Cooperatíve Advocacy (Együttműködő érdekérvényesítés) – Partners Slovakia
Deliverative Democracy Training (Társadalmi párbeszéd fórumok szervezése, facilitálása) – Kettering Foundation – Dayton, Ohio, USA

ELTE TáTK Szociológiai tanszék óraadó: Social Perspectives of Death, Dying and Bereavement című kurzus
WERK Akadémia óraadó: Intimitás koordinátor és Wellbeing koordinátor képzés
Civil Kollégium Alapítvány (CKA) tréner: csoportdinamika és közösségszervezés
Napfogyatkozás Egyesület oktató: gyászcsoport kísérés gyakorlata, sérült gyermeket nevelő szülők veszteségei, egyéni gyászkísérés, a gyász társadalmi kontextusa, csoportdinamika a gyászcsoportokban

Publikációk

Itt is vagy és mégsem vagy itt” – Gyász a mesterséges intelligencia korában in: Szondy Máté szerk: Ember, lélek, algoritmus – A mesterséges intelligencia pszichológiai hatása, Medicina Kiadó, 2026.

A sérült gyereket nevelő szülők érintetlen veszteségei. A szégyen szerepe a veszteségek strukturális elvitatása során és hatása a társadalmi marginalizáció folyamatára (in: IMÁGÓ BUDAPEST: PSZICHOANALÍZIS TÁRSADALOM KULTÚRA Szégyen – Interdiszciplináris perspektívák pp. 163-182. Paper: 15(1) , 20 p. (2026) https://imagobudapest.hu/wp-content/uploads/2026/03/12-Kanya.pdf

Margitszigeti kavicsok – Gyász a közösségi narratívában,: Közösségi megemlékezési kezdeményezések a covid után (in: Kharon Thanatológiai Szemle, 2022/3) https://kharon.hu/docu/2022-3_kanya-margitszigeti.pdf

Szülésnap – a császármetszés során megélt veszteségek és veszteségfeldolgozó csoportok sajátosságai – tanulmány (in: Kharon Thanatológiai Szemle, 2021/3) https://kharon.hu/lapszam/XXV_2021-3/tanulmany

Boldog Szülésnapot! – Veszteségfeldolgozás császármetszés után In: Kiss Verus : Hegmesék (pp 122-126), Budapest, 2020)

Daróczi, A., Kánya, K., Rézműves, Sz., & Vajda, V. (2019). Roma and non-Roma alliances for political empowerment: Experiences from Hungary. In I. Cortés Gómez & M. End (Eds.), Dimensions of antigypsyism in Europe (pp. 332-352). Brussels: Central Council of German Sinti and Roma and European Network Against Racism (ENAR).
https://www.enar-eu.org/IMG/pdf/20116_book_roma_final.pdf

Fogyatékossággal élő gyermeket nevelő nők munkaerő-piaci helyzete 
Kutatási tanulmány, 2014 – kézirat

Biztonságos várandósság biztonságos munkahely
Kutatási tanulmány a várandós munkavállalókat érő pszichoszociális kockázatokról a multinacionális és nagyvállalatok irodai munkaköreiben Magyarországon, 2012
http://jol-let.com/kiadvanyok/biztonsagos-varandossag-biztonsagos-munkahely-tanulmany/

Árvay Éva Anna – Kánya Kinga – Kertész Tibor – Wagner János: Alternatív konfliktuskezelés az ifjúsági munkában Mobilitás, Budapest, 2010.

A mediációs kezdeményezések és megállapodások kutatása a büntetőügyi dokumentumokban;
A sértettek és terheltek elégedettségi kérdőíveinek elemzése;
(in: Beck László – Dr. Fleck Zoltán – Dr. Gyulavári Ágnes – Iványi Klára – Kánya Kinga – Dr. Navratil Szonja – Wagner János: A büntető ügyekben alkalmazható közvetítői tevékenység bevezetésének tapasztalatai Magyarországon, Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, 2008)

Média megjelenések

AI és GYÁSZ témában:

Az MI hatására a halálról és a gyászról elkezdtünk többet és másképpen beszélni
KIBERTÉR PODCAST – Keleti Artúrral interjú Kánya Kinga szociológussal
https://www.youtube.com/watch?v=SvOTM5wBNno

Digitális túlvilág: a gyász új dimenzióit hozhatja el, ha a halottaink chatbotként köztünk maradnak
WMN https://wmn.hu/wmn-life/64750-digitalis-tulvilag-halal-gyasz-mesterseges-intelligencia-emlekmegorzes

Avatárjaink és az öröklét illúziója – avagy gyász és az AI
PÉCS TV Tudástér Gombár Gabriella interjúja Kánya Kinga szociológussal
https://www.youtube.com/watch?v=gx7CgBEiDJ4

VESZTESÉGEK KÜLÖNBÖZŐ FORMÁI ÉS GYÁSZ témában:

Veszteségkezelés a választások után – rendszerváltók veszteségei platformról és a társadalmi veszteségfeldolgozás folyamatáról Péterfi Ferenc interjúja Kánya Kinga szociológussal a Civil Rádióban
https://cba.media/781818

Elengedni nehéz – A Stúdió K Színház előadásáról Csuth Judit beszélget Simányi Zsuzsanna rendezővel és Kánya Kinga szociológussal, az előadás konzulensével
https://www.katolikusradio.hu/musoraink/adas/elengedni-nehez-ism-711607

Neshama TV Hogyan merítsünk erőt a veszteségeinkből? Hidasi Judit beszélget Megyeri Jonatán rabbival és Kánya Kinga szociológus gyászkísérővel
https://www.youtube.com/watch?v=FGVu6aB4S1o

Krízisek és pofonok podcast – Böhm Kornél beszéget Kánya Kinga gyászkísérővel a gyásszal és a halállal kapcsolatos kommunikációról
https://bohmkornel.podbean.com/e/kanya-kinga

Rádió Café – Pontjókor! Fehér Mariann beszélget Kánya Kinga gyászkísérővel
https://podcasts.apple.com/us/podcast/pontj%C3%B3kor-k%C3%A1nya-kinga-2024-10-31/id1664109496?i=1000675205901

Klubrádió – Reggeli személy Szénási Sándor vendége Kánya Kinga szociológus és gyászkísérő – téma: a nemzeti gyásznapok és a kollektív veszteségfeldolgozás
https://www.klubradio.hu/archivum/kanya-kinga-reggeli-gyorsreggeli-szemely-2024-november-04-hetfo-0900-44842?

Magyar Narancs A kiégés dupla költség interjú Kánya Kinga szociológussal a változások, veszteségek megélésének és feldolgozásának lehetőségeiről, a közösség és művészet szerepéről a KÁR című előadásról.
https://magyarnarancs.hu/lelek/a-kieges-dupla-koltseg-267283

PÉCS TV Hivatásvesztés és újrakezdés Munka Világa 2024.04.01. Gombár Gabriella interjúja Kánya Kinga szociológus, gyászkísérővel.
https://www.youtube.com/watch?v=EfZTzzurTxU

HVG Ha ez megtörténik, akkor bármi megtörténhet – hogyan gyászolnak a gyerekek? Nemes Nikolett interjúja Kánya Kingával a gyermekek gyászának sajátosságairól
https://hvg.hu/elet/20231101_Gyerekgyasz_veszteseg_halal_Napfogyatkozas_Egyesulet_vandorkiallitas?

Nem vagy egyedül a gyászban – Tuza Dorottya interjúja Kánya Kingával a a gyászfeldolgozó csoportokról
https://egy.hu/pszicho/nem-vagy-egyedul-a-gyaszban-ilyenek-az-onsegito-gyaszcsoportok-a-szakerto-szemevel-113791?

Telex.hu Ha a gyerek gyászol, nincs helye a körülírásnak: a halál nem álom és nem utazás interjú Kánya Kingával a gyermekek gyászáról
https://telex.hu/belfold/2023/10/18/sopron-gyasz-halal-covid-jarvany-napfogyatkozas-egyesulet-helyi-tudositas

Ridikül: Külföldi jövőkép kontra honvágy – beszélgetés a külföldre költözés során az itthonmaradók veszteségeinek sajátosságairól
https://mediaklikk.hu/video/ridikul-kulfoldi-jovokep-kontra-honvagy/

Támaszték podcast – a sérült gyereket nevelő családok veszteségeinek sajátosságairól
https://www.youtube.com/watch?v=LTx-l9NhbBo

HVG „Az embert nézzük, ne az eseményt” – az öngyilkosságok megelőzésével társadalmilag is adósak vagyunk
https://hvg.hu/elet/20250910_Ongyilkossag-megelozes-depresszio-pszichiatria-kezeles-gyasz-stigmatizacio-ebx

Mindenki a saját személyiségével gyászol – interjúhttp://www.atv.hu/belfold/20211101-mindenki-a-sajat-szemelyisegevel-gyaszol-halottak-napja-es-gyasz-a-szakember-szemevel

Gyászfeldolgozás Halottak napján
https://www.youtube.com/watch?v=TJ7-QIv7LWs&ab_channel=ATVMagyarorsz%C3%A1g

NŐK ESÉLYEGYENLŐSÉGE témában:

10 nap önmagadért  – Élmény és önismeret nőknek – interjú
http://mamiverzum.hu/2016/12/03_kimeno/

Hogyan tartsuk meg a nyáron szerzett energiát? Interjú – Családbarát
https://www.youtube.com/watch?v=xDt_6iDLPNE

A kérdés, amivel sok nő szembesül az állásinterjún – RTL Klub
http://rtl.hu/rtlklub/808/a-kerdes-amivel-rengeteg-no-szembesul-az-allasinterjun-gyereke-van

Divat a távmunka? – RTL Klub
http://www.rtlklub.hu/musorok/808/cikkek/534149

A kérdés, amivel sok nő szembesül – gyereke van?
http://www.nlcafe.hu/ezvan/20150306/nok-munkavallalas-munkahely-diszkriminacio/

Nők a munkaerő-piacon
http://hvg.hu/elet/20150727_Szep_lehetsz_es_okos_is

A haláltól félünk, a gyászról hallgatunk
https://mno.hu/belfold/a-halaltol-felunk-a-gyaszrol-hallgatunk-1369087

Láthatatlan anyák
https://wmn.hu/ugy/29484-lathatatlan-anyak-elet-egy-serult-gyerek-szulojekent

Három év alatt egyszer kaptam esélyt – 24.hu
http://24.hu/belfold/2016/05/07/harom-ev-alatt-egyszer-kaptam-eselyt-magara-hagyta-a-kormany-a-beteg-gyermekeket-nevelo-anyakat/

Fogyatékossággal élő gyermeket nevelő anyák
http://www.ridikul.hu/2016/06/27/a-fogyatekkossaggal-elo-gyermekek-anyukai-szamara-sok-ajto-zarva-marad/

Sérült gyermeket nevelő nők helyzete
http://nepszava.hu/cikk/1053859-beszelni-nem-csak-hanggal-lehet-hanem-jelnyelvvel-is

Várandós nők a munkahelyen
http://www.cvonline.hu/blog/2012/hirek/mi-a-helyzet-a-varandos-nokkel-a-munkahelyen/2936

KimeNŐ megnyitó
http://marieclaire.hu/Eletmod/2014/12/10/Legyel-Te-is-KimeNO

Goodstuff.hu – cikkek: http://goodstuff.hu/author/kanya-kinga/

További információk rólam:
www.linkedin.com/in/kanyakinga