Szeptember 21, február 27, július 28. Az életemet minden szempontból meghatározó három nap. A három gyerekem születésének napjai.
Mindegyik nap előtt napokkal már elkezdenek gyúlni az érzések, az emlékek. Szép lassan aznap reggelre már egy másik lelkiállapotba kerülök. Egy elérzékenyüléssel és örömmel vegyes állapotba, amibe villámcsapásként emlékbetörések villannak fel helyzetekről, emberekről, méltatlan és erőszakos szituációkról.
Évente háromszor szülésnapom van. Évente háromszor újraélem ezeket a napokat. És megünneplem. Megünneplem, hogy (újra) anya lettem, hogy végigcsináltam, hogy túléltem.
Mert a gyerekeink születésnapja a mi szülésnapunk is.
Évekig magamban rakosgattam ezeknek a napoknak minden érzését és emlékét. Magamban sírtam, amikor eszembe jutott az altatóorvos mondata az első szülésemkor: „Anyuka van, aki tud szülni, van aki nem. Maga nem tud, ezért császármetszés lesz”. Nem értettem, hogy a gyönyörű lányom születésnapján miért vagyok ennyire szomorú, és dühös még évekkel később is.
A fiam születésnapján óhatatlanul eszembe jutott 14 órás vajúdást követő császármetszés, amit már rutinosan altatásban kértem, hogy egy töredékét se kelljen átélnem a korábbi hasonló emléknek. És ott volt mellette a kép, amikor először megfoghattam és aggódva kérdeztem, hogy lányos anyaként hogyan kell fiút pelenkázni.
És ott van a legkisebb gyerekem születésnapján az az elhatározás, hogy a harmadik gyerekemet szeretném már végre látni akkor, amikor kijön a hasamból, ezért minden erőmet összeszedve bevállaltam helyi érzéstelenítéssel a császárt minden félelmem és előző traumám ellenére. És ott van a kép, ahogy megmutatják, és csupa véresen mázosan, és bár lekötve és felvágva, de mégis láthatom.
És mennyi időbe telt mire elfogadtam, hogy az örömök és traumák mind- mind ott vannak ezeknek a gyerekeknek a születésnapjában. Ezek azonban nem róluk szólnak, hanem rólam, a szüléseimről, amiben én vagyok benne, ami az én életemet alakította, és ez mind ugyanannak a napnak az ünnepe.
Sokan mondják, hogy a szülés egy nap és az semmi ahhoz a rengeteg évhez képest, amit utána a gyerekünkkel tölthetünk. Ahogy a szüléskor úgy utána is az anya másodrendűvé válik, a bölcsődében, óvodában. iskolában „Anyuka” lesz és már nem érzi legitimnek, fontosnak amit a szüléskor – és utána végigcsinál, érez.
Amikor elkezdtem hangosan is szülésnapnak is nevezni ezeket a születésnapokat, akkor ismertem fel, hogy került egyensúlyba minden. Hogy kerültünk összhangba a gyerekeimmel, hogyan tudunk visszanyúlni ahhoz az állapothoz, amikor még együtt – működtünk. Hogyan kapok teret én is ebben a történetben.
A szülésnapjaim az ünnep részei lettek. Mindig egyre többet beszélgetünk, mesélek. Persze, sokkal jobb lenne, ha egy ideális és mesébe illő szülést mesélhetnék el nekik. De amikor elmesélem, akkor én is feldolgozom a történteket, és felismerem azokat a megható és fontos pillanatokat, amiket nem tudnak tőlem elvenni.
Tegnap is szülésnapom volt. Sírásos, nevetős, örülős és meghatott. De ez már csak ilyen.
A te szülésnapjaid milyenek?
SZÜLÉSNAP – Csoport nőknek ahol várunk császármetszés után bármikor. Beszélgetés, feldolgozás, megosztás arról, amit érzünk, amit megéltünk akkor és most. Sokan tapasztaljuk, hogy ilyenkor nincs átmenet a várandósság és a gyermek megölelése között – csak az űr, amivel magunkra maradunk. Az üresség mellett pedig ott van az önvád, a bűntudat, a hiány. a szomorúság – a gyermekünkre nézve pedig az öröm, a hála, a boldogság. Hogyan lehet ezeket a szélsőséges érzéseket megélni, átalakítani, feldolgozni (és nem eltemetni)?